Költők

[ZaunköniG]

Költők


Lassan, búsan leszáll reánk a köd.
A vén világnak gyászterhes golyója
Útját a semmiben rokkanva rója:
Aludni vágyik már e lusta föld!

Mi már fáradt inakkal, lázas aggyal
Jöttünk ide, hol sorsunk árnya vár ránk,
Már letarolva a lombok s a pálmák
S lángkarddal int a szomorú arkangyal.

S e gyászodú lakói összebúnak,
Minden tüzét felfűtik ez odúnak
S melegszenek, a titkos égre nézve.

Néhány elszánt szív énekelni próbál
S ez aranyhangú, olvatag daloknál
Fölenged sorsunk nagy kőszívűsége.